Árnyék Trikolór

Kiss Házi Sajt Manufaktúra

5516 Körösladány, Batthyány u. 27.
www.kisshazisajt.hu

Rólunk

Rólunk

Ifjúkorom kedvenc sajtja a parenyica volt, de ekkor még csak szlovák parenyicát lehetett kapni. Nem gondoltam ilyenkor még arra, hogy sajtokkal fogok foglalkozni, főleg a növénytermesztésben dolgoztam és rövid időre a vendéglátás világába is betekinthettem. A Gondviselés úgy hozta, hogy szüleim rendszerváltás után visszaadott birtokain gazdálkodtunk, kiegészítve az állattenyésztéssel. A tej csökkenő felvásárlási ára miatt egy idő után úgy döntöttem, magam dolgozom fel a tejet. Feleségemmel együtt itthon készítettük a sajtokat. Eleinte elég sok sajt félresikerült, amit még a „kutyák sem ettek meg”, szó szerint :).
2001-ben felvételiztem, és nyertem felvételt az akkori Szent István Egyetem Élelmiszeripari Karára. Négy év múlva végeztem, mint élelmiszeripari mérnök. Közben segítettem beindítani a gyomaendrődi Bethlen Gábor Szakképző Iskola tejüzemét. Itt négy évig dolgoztam az üzem vezetőjeként. Egy idő után úgy gondoltam, hogy a magán szektorban folytatom tovább a sajtkészítést. Feleségemmel és gyermekeimmel kimondottan családi manufakturális kereteken belül készítjük és értékesítjük a sajtokat. Békéscsabán a vásárcsarnokban, a békéscsabai Széchenyi Liget biopiacán, a gyulai piacon, illetve különböző fesztiválokon áruljuk termékeinket.
Megalakulóban van a Magyar Sajtkészítők Kézműves Céhe, amely velünk együtt öt alapító tagot számlál. Alapvető kikötés a Céh tagjai számára a minőségi, tartósítószer- és adalékanyag-mentes sajtok készítése, csak TEJBŐL.

Kiss Házi Sajt Manufaktúra, Körösladány